Miért nem lettem venezuelai állampolgár?

1956 őszén szüleim rövid örömét hamar felváltotta a rettegés. Noha anyám, váltótárs híján, hetekig boldogan ügyelt a kórházban, mégis menekülni akartak. Nehéz emlékeket cipeltek a háborúról, az alig megúszott kitelepítésről: nem éreztek erőt harmadik újrakezdéshez. Így, elintézve az elintézhetetlent, bevándorló vízumot szereztek Venezuelába. Anyám, kezében a felbecsülhetetlen értékű papírokkal, hazafelé indult a Margit-hídon. A szemközti dombok fölött épp eltűnőben volt a nap. Minden rózsaszínben úszott, a szürke házak, a Margit-sziget kopasz fái, a csörömpölő villamosok, az álmatag Duna. A hirtelen rátört sírástól nem látott, le kellett ülnie egy kidőlt korlátdarabra. Honvágy gyötörte a még el sem hagyott város után.