Lépjünk fel

Lackóval a kilences busz ajtajában búcsúzkodtunk egymástól a Nyugatinál. Ő színész szeretett volna lenni, én meg drámaíró. Arról álmodoztunk, hogy közösen csinálunk majd színházat, ahol ő fog feledhetetlen alakításokat nyújtani az én világhírű darabjaimban. Csak azt nem tudtuk, hogy a fenébe kezdjünk hozzá ehhez az egészhez. A buszsofőr viszont elunta a diskurzusunkat, és ránkszólt a hangosbemondón: - Lépjünk fel! Lépjünk már fel, a kurva életbe! A felülről, semmiből jövő hang egyszerre úgy hatott ránk, mint egy isteni kinyilatkoztatás: milyen egyszerű, elég a töprengésből, fel kell lépni és kész! Rövidesen fel is léptünk, méghozzá egyből külföldön - én mint pincér, ő mint mosogató.

Illusztrátor: Pap Kata