Várakozás

Ketten ültünk a buszmegállóban: egy néni és én. – Ráférne erre a városra egy kis csoda! – sóhajtotta a néni, megtörve a csöndet. Nem értettem, miért mondta ezt, hiszen a nap tökéletes szögben sütött, hogy tűzijátékot vetítsen az ember leeresztett szemhéjára, egy arra szálló darázs Mozartot dúdolt, és fahéjillat úszott a levegőben. Hát nem látja? Nem hallja? Nem érzi? Szántam a nénit, ezért növesztettem egy tököt. Levelei sátorként borultak a fejünk fölé. Ő azonban semeddig sem bírta alatta. – Tartsa meg az úr az ócska trükkjeit magának! – ripakodott rám, majd felpattant, és retiküljét szorongatva elviharzott az első busszal.