A csoki

A József körúti ház pincéjében ültünk. Az egész ház befért oda, ma se értem, hogyan, a felszín felett a nagy lakásokban mindig olyan kevésnek tűnt a tér. Hatalmas dörrenés, a lócával együtt a földre dőlünk. Édesanyám a haját igazgatja. Másnap látjuk, a házunknak már nincsen közepe. A híradóban hallom, az egyik levadászott bombázó pilótájának átmotozták a táskáját. És mit találtak? Egy szelet csokit. Sose háborodtam fel még úgy, mint akkor. Jönnek az amerikaiak Szicíliából, lebombázni a szobámat, a házamat, a városomat. És mindeközben csokit majszolgatnak. Nem is tudom, én mikor ehettem utoljára csokit.